Te vajon hanyas vagy?
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 30. szerda
Elárulok egy titkot: Van nekünk egy zseniális csapatunk, olyan cégek válogatott köre, akikkel valamiért egymásra találtunk. Nevezhetnénk ezt üzleti clusternek is, de túlságosan nagyképűen hangzana. Még akkor is, ha a lényege igaz. Nos, ezek a cégek olyan mesteremberekből állnak, akiken két dolog miatt akadt meg a szemünk: nagyon jól csinálják a dolgukat és nagyon hozzánk passzoló a mentalitásuk. Ezért is szerepelnek ők a Partnereink listán, és ezért is teszünk ezentúl kirándulást időnként tevékenységi területeikre. Elsőként egy olyan tréning csapatot mutatunk be, a Mercure Consultingot, akik+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció, Munkatárs |
|
Virtuális fogócska
HéTFő
írta: Mezriczky László 2011. március 28. hétfő
A Facebook a csúcson van, és lassan elindul a hanyatlása – olvasom az éppen a Facebookra kitett publikációban. Képtelenség ugyanis több száz, akár ezer emberrel folyamatosan kapcsolatban lenni úgy, hogy nem pazaroljuk drága időnket számunkra amúgy indifferens emberek lényegtelen üzeneteinek átbogarászására – folytatja az anyag. A kommunikációs hálózatok kutatói szerint 150 fő körüli a még átlátható, kezelhető közösségi nagyság, efölött elveszítjük a kontrolt. Vagyis önkéntelenül a növekedés lenne a jelenlegi közösségi média csapdája? Láttunk már ilyet vállalatok esetében is, ahol az amúgy mindenáron hajszolt, vágyott növekedés temette aztán maga alá a szervezetet. Nincs a helyén a kereskedelmi üzenetek kérdése sem. A vállalatok kiválóan+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció, Kommunikációs kutatás, Social Média, Ügyfél |
|
Forradalom élőben!
HéTFő
írta: Mezriczky László 2011. március 21. hétfő
Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém az első sorból végigkövetni az elmúlt 20 év marketing kommunikációját Magyarországon. Ehhez fogható változásokat talán csak az internet, a web oldalak megjelenése hozott, ám az sem ütött ekkorát, mint ami most zajlik, legalábbis nem ennyire gyorsan hatott. Nem csak a média közösségivé válására, az interaktivitás eszközeire, megoldásaira gondolok, hanem a kommunikációs logika, és ezzel együtt a stratégiai kommunikáció tervezésének átalakulására. Példátlan szerencsénknek köszönhetően kis cégünkkel „élő, egyenesben” követhetjük+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Kommunikáció, Innovatív, Ügyfél, Üzletmodell |
|
Függőségünk története
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 16. szerda
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, hogy napi rendszerességgel fogjuk tanulmányozni a web statisztikákat, elemezni a látogatói összetételeket és lelkesen válaszolni a – bevallom – meglepően nagyszámú reakciókra, amelyeket irományaink generálnak. A cél persze ez volt, illetve az, hogy a cégben összegyűjtött tapasztalat, ismeret, ötlet és főleg lelkesedés kijusson a külvilágba és másokat is lépésre, cselekvésre késztessen. Tavalyig ezt jószerivel szóbeszéd, személyes kapcsolatépítés útján igyekeztünk elérni. Sokat segítettek persze a Haszon+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Nagyvállalati konzultáció, Ügyfél, Marketing, Kommunikáció |
|
Sport és üzlet
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 9. szerda
Kassai Viktort láttuk vendégül a minap. Ő az, aki – furamód – bíróként vitte a legtöbbre a hazai labdarúgás jelenében. Végtelenül szimpatikusan, szakmai alázattal mesélte különböző történeteit világsztár játékosokról, a kulturális sokszínűségről, a professzionális hozzáállásról, a folyamatos edzés, fejlődés szükségességéről. A nemzetközi bírói elit tagjaként sem feledkezik el a hazai játékvezetői társadalomról, tekintélyével igyekezve segíteni másod-, harmadosztályú kollégáit. Emellett rendületlenül járja az iskolákat, intézményeket és tart élménybeszámolókat, vagy éppen vezet falusi focimeccset, hol, mire kérik fel. Viktor profivá érett, lassan jól csengő márka a neve. Olyan tudás birtokosa, amit hasznosan vehetnek át vállalatok is, hiszen+ tovább
|
|
|
|
| (0) | ||
Nőnap
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. március 8. kedd
Manapság sokan zavarban vannak a nőnappal kapcsolatban. Iskolás koromban nem volt kérdés: a nőnap a nőké. Ez persze később sem változott, ám egyre több hölgy ismerősöm kért meg határozottan, hogy eszembe ne jusson ezen a napon felköszönteni. Az ember nyilván maga dönti el, hogyan áll március 8-hoz, ám a céges kapcsolatokban mindez akár kényes kérdéssé is válhat. Elvárják-e a munkatársak, kiterjed-e a férfi kollégák figyelme a készülődésre, nem tartják-e „Corporate” rutinnak a lányok, asszonyok. Ugyanez a helyzet az üzletfelekkel kapcsolatban, ráadásul velük nem is vagyunk olyan szoros kapcsolatban, így nehezebb megérezni, mi is a jó választás. A megoldást nyilván mindenki maga kell, hogy megtalálja. Ha úgy érzi, helye van egy szál virágnak a munkatársnő asztalán,+ tovább
|
|
|
|
| (0) | ||
Társas Támasz
PéNTEK
írta: Mezriczky László 2011. március 4. péntek
Dr. Bagdy Emőkétől hallottam ezt a kifejezést a napokban megszervezett Pozitív Pszichológia konferencián. Ő a társas kapcsolatok meghatározó tényezőjeként használta a kifejezést, én viszont – miközben ámulattal hallgattam előadását - azon gondolkoztam el, hogy ez érvényes lehet-e a vállalati viszonyok között is. Előre is elnézést, ha spekulációm nem lesz tudományosan megalapozott, de talán elültet néhány gondolati magot az olvasóban. A társas támasz lényege leegyszerűsítve az egymásért való felelősség életerő növelő hatásában keresendő. A házaspárok esetében ez kimutathatóan javítja az életkilátásokat, és nekem az a gyanúm, hogy a vállalatokra is pozitív hatással lehet. Ha a főnök és a beosztott, a tulajdonos és az alkalmazott elfogadja és elismeri a másik+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Employee Branding, Munkatárs |
|
Stílszerűen
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 2. szerda
Lassan két évtizede, hogy sikeres üzletember ismerősöm autóvásárlásra adta fejét és befáradt az egyik prémium márka akkori képviseletére, egy budapesti szállodába. Az akkor még éppen bimbódzó kapitalizmus korában belefért, hogy stencilezett, kézzel javítgatott árlisták és kalkulációk képezték a sok tízezer márkás autó hivatalos dokumentációját, az eladó pedig nagyjából annyit tudott a két kiszemelt autó közötti különbségről, hogy az egyik drágább, és ezért nyilván jobb, mint a másik. Örült a vevő, hogy egyáltalán már kapható ilyen drága portéka itthon is. Az autót aztán át is vette és használta egészséggel, hosszú évekig. A minap aztán egy másik történetet hallottam, amiről amúgy a fenti emlékek eszembe jutottak. Szintén prémium kategóriás autó+ tovább
|
|
|
|
| (2) | Employee Branding, Ügyfél, Munkatárs |
|