Lovak közé a gyeplőt?
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. május 31. kedd
Egy vállalat legértékesebb vagyona a munkatárs. Na, ja, ez az állítás nagyjából annyira vált hiteltelenné az elmúlt években, mint hogy a legfontosabb az ügyfél. Kár, pedig de jó is lenne azt hinni, hogy egy cég küldetése a vevő kiszolgálása, aki aztán pénzt fizet az áruért, amiből fejleszteni, növekedni lehet, és nagyon sok ember megélhetése származhat ilyetén módon a piaci mechanizmusokból. Ám ahogy az ügyfél – valljuk csak be! - a legtöbb cégnél nyűg, probléma, úgy a munkatársak is meglehetősen macerásak. Egyenként még csak-csak megvagyunk velük, de csapatban, csoportban, közösségben erőssé válnak és mindenféle fura erővonalak mentén önálló életre kelnek. Igényeik lesznek, szervezkednek, egyeztetnek, urambocsá pletykálnak, bomlasztva ezáltal az ideálisan,+ tovább
|
|
|
|
| (2) | Employee Branding, Kommunikáció, Kommunikációs kutatás, Munkatárs |
|
20 év
CSüTöRTöK
írta: Mezriczky László 2011. május 26. csütörtök
Azzal szoktam kérkedni, hogy húsz éves szakmai tapasztalat áll mögöttem. Nos, íme a bizonyíték: a napokban lesz húsz éve, hogy aláírtam munkaszerződésemet a Kontrax Irodatechnika Kft-nél marketing menedzseri feladatok ellátására, és lettem „marketinges”. Barátom invitált és lett a főnököm, én meg tátott szájjal vetettem bele magam a vad-keleti magyar kapitalizmus irigyelt vállalkozásának aktuális feladataiba. Csináltam, amit kellett: standot építettem (Ifabo, Compfair - ugye, van, aki még emlékszik ezekre a nevekre?), hokedlin ülve grafikus mellett éjszakáztam, nyomdaindulással köszöntöttem a hajnalt, és mindenek előtt huszonéves vagánykén élveztem, hogy kis túlzással még nyaralni is zakóban és nyakkendőben mehetek (akkoriban ez az öltözet nagyon nem volt általános,+ tovább
|
|
|
|
| (0) | ||
Elég a képtelenségből!
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. május 25. szerda
Immár több mint három hónapja tart az az izgalmas játék, amelyet új weboldalunk, egyben médiafelületünk elindításával kezdtünk el. Azt várjuk, hogy választ kapunk számos kérdésre, mely sokakat izgat manapság. Ezek a kérdések itt élnek velünk, és talán azért nehéz megválaszolni őket, mert egyelőre nincsenek meg hozzájuk a viszonyítási pontok. Látszanak trendek: egyre meghatározóbbak a képernyők életünkben; egyre több mindenben szolgálnak mobil eszközeink; egyre felületesebben, ugyanakkor egyre több információt tudunk átfogni, befogadni. És ehhez az információ-tornádóhoz mi is hozzá tesszük a magunkét, előre megfontolt szándékkal, heti rendszerességgel, remélve, hogy kiváltunk valamit. Reakciókat, vitákat, visszajelzéseket, vagy csak egy szimpla „lájkot”. És+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Kommunikáció |
|
Cégébresztő
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. május 17. kedd
Hogy mire jó a híres-neves Heuréka Klubunk? Például arra, hogy akár zseniális ötletek is előbuggyanhatnak egymás irányába nyitott emberek kötetlen beszélgetéséből. Ide sorolom legújabb kedvencemet, a Cégébresztőt. Hónapokkal ezelőtt kezdtünk el hozzánk forduló vállalkozásoknak elvonulós kibeszélő programokat szervezni. Olyan cégekkel zárkóztunk be vidéki, telefon és megbeszélési ingermentes környezetbe, akik eljutottak valameddig, de elbizonytalanodtak, megakadtak, tanácstalanná váltak, és ettől megrettentek. Pedig nincs velük különösebb gond, csak a napi rohanásban elvesztették a lendületet, a napi motivációt, elfelejtették fejleszteni üzletüket, beporosodott piaci+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Üzletmodell tanácsadás |
|
Ha helyzet van
VASáRNAP
írta: Mezriczky László 2011. május 15. vasárnap
A legtöbb vállalati terv optimista, és nem véletlenül, hiszen egy cég alapítása mögött mindig komoly motiváció bújik meg. Ezek a tervek arra épülnek, hogy a termék jó, a vevő venni akar, a konkurens meg valamiben biztosan mögöttünk kullog. Aztán elindul a cég és haladnak is a dolgok, szerencsés esetben a tervezett tempóban, ritkán még annál is gyorsabban, a leggyakrabban pedig – valljuk be – kisebb-nagyobb döccenőkkel. De haladnak, és ez a legfontosabb. Az üzletmenet szerevezése, fenntartása, az ügyfelek kiszolgálása, az adminisztráció, vagyis a napi rutin könnyen beszippant, leköti az energiákat, és valamelyest óvatlanná tesz. Korábban már írtunk arról, hogy az egyik ilyen tipikus óvatlanság az üzletfejlesztés elhanyagolása, amely a cég jövőjét veszélyezteti.+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikációs kutatás, Kommunikáció, Üzletmodell tanácsadás |
|
Heuréka!
VASáRNAP
írta: Mezriczky László 2011. május 8. vasárnap
Útjára indítottuk üzleti klubunkat, a Heurékát! Nem kell nagy dologra gondolni, noha számunkra ez fontos pillanat és esemény. Ez a klub ugyanis a miénk. Olyan, hozzánk közel álló, tevékenységünkhöz passzoló, hasonló karakterű vállalkozásokkal álltunk össze, akikkel együtt többek vagyunk. Az Ispiro Consulting létrehozásakor eldöntöttük, hogy céges struktúránkban is követjük a kor szellemét, és hálózatos módon pont akkorák leszünk, amekkorának praktikus lennünk. Nem volt cél a „mega-szervezet”, nem attól gondoltuk sikeresnek lenni, hogy sokan vagyunk, mégis csapatban szeretünk gondolkodni. Ezért is építettük magunk körül a kezdetektől fogva sajátos közösségünket, és beszélgettünk, gondolkoztunk, üzleteltünk egyre többet együtt. A Heuréka Klub ötlete már+ tovább
|
|
|
|
| (0) | ||