Van remény!
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. február 16. szerda
Jó dolog ez a Social média! Én is ezen keresztül értekezhetek most a külvilággal, pedig amiről elmélkedem, az régimódinak számít. Sajtóbeszélgetést szerveztünk ügyfelünk kommunikációs vezetőjének, ami azzal volt nehezítve, hogy a tényen kívül (sajtóbeszélgetés) nem volt hírérték mögötte. Egy szakembert szerettünk volna összeismertetni az újságírókkal. Ez nyilván nehezebb feladat, mint egy jó zaftos témával várni a vendéget, de hát most a barátkozást céloztuk meg. És most jön a lényeg: a dolog gyönyörűen működött! A kötelező húsz perces bizonytalankodás után élvezetes csevegésbe váltott az esemény, ahol politika ugyanúgy előkerült,+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció, Social Média |
|
Üzleti guruk a kkv-kért
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. február 23. szerda
Mindig irigykedve figyelem Olaszországot, amely amellett, hogy lazán veszi az életet és meg tudja élni a mindennapok szépségeit, sikeres, erős gazdaságot tudhat magáénak. Ennek a gazdaságnak vannak persze emblematikus gigászai, ám a derékhadat a kis-, közepes, zömében családi vállalkozások adják. Akik autóztak már Észak-Olaszországban, talán emlékeznek az egymásba érő bútorgyárakra, csempeüzemekre, vagy éppen a Milánó környéki divatvállalkozásokra. Tradicionális, értékekre építő, az összetartást szimbolizáló gazdasági jelenségek ezek, akik ugyanúgy részei az olasz országimázsnak, mint a pizza, vagy a Kolosszeum. Magyarország nagy esélye lehet, ha a kis- és közepes cégek megtalálják+ tovább
|
|
|
|
| (0) | kkv, Marketing, Kommunikáció, Üzletmodell tanácsadás |
|
Függőségünk története
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 16. szerda
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, hogy napi rendszerességgel fogjuk tanulmányozni a web statisztikákat, elemezni a látogatói összetételeket és lelkesen válaszolni a – bevallom – meglepően nagyszámú reakciókra, amelyeket irományaink generálnak. A cél persze ez volt, illetve az, hogy a cégben összegyűjtött tapasztalat, ismeret, ötlet és főleg lelkesedés kijusson a külvilágba és másokat is lépésre, cselekvésre késztessen. Tavalyig ezt jószerivel szóbeszéd, személyes kapcsolatépítés útján igyekeztünk elérni. Sokat segítettek persze a Haszon+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Nagyvállalati konzultáció, Ügyfél, Marketing, Kommunikáció |
|
Forradalom élőben!
HéTFő
írta: Mezriczky László 2011. március 21. hétfő
Van egy állításom, mellyel lehet vitatkozni: Igazi forradalom van alakulóban a vállalati kommunikáció terén. Mondom ezt úgy, hogy volt szerencsém az első sorból végigkövetni az elmúlt 20 év marketing kommunikációját Magyarországon. Ehhez fogható változásokat talán csak az internet, a web oldalak megjelenése hozott, ám az sem ütött ekkorát, mint ami most zajlik, legalábbis nem ennyire gyorsan hatott. Nem csak a média közösségivé válására, az interaktivitás eszközeire, megoldásaira gondolok, hanem a kommunikációs logika, és ezzel együtt a stratégiai kommunikáció tervezésének átalakulására. Példátlan szerencsénknek köszönhetően kis cégünkkel „élő, egyenesben” követhetjük+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Kommunikáció, Innovatív, Ügyfél, Üzletmodell |
|
Virtuális fogócska
HéTFő
írta: Mezriczky László 2011. március 28. hétfő
A Facebook a csúcson van, és lassan elindul a hanyatlása – olvasom az éppen a Facebookra kitett publikációban. Képtelenség ugyanis több száz, akár ezer emberrel folyamatosan kapcsolatban lenni úgy, hogy nem pazaroljuk drága időnket számunkra amúgy indifferens emberek lényegtelen üzeneteinek átbogarászására – folytatja az anyag. A kommunikációs hálózatok kutatói szerint 150 fő körüli a még átlátható, kezelhető közösségi nagyság, efölött elveszítjük a kontrolt. Vagyis önkéntelenül a növekedés lenne a jelenlegi közösségi média csapdája? Láttunk már ilyet vállalatok esetében is, ahol az amúgy mindenáron hajszolt, vágyott növekedés temette aztán maga alá a szervezetet. Nincs a helyén a kereskedelmi üzenetek kérdése sem. A vállalatok kiválóan+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció, Kommunikációs kutatás, Social Média, Ügyfél |
|
Te vajon hanyas vagy?
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 30. szerda
Elárulok egy titkot: Van nekünk egy zseniális csapatunk, olyan cégek válogatott köre, akikkel valamiért egymásra találtunk. Nevezhetnénk ezt üzleti clusternek is, de túlságosan nagyképűen hangzana. Még akkor is, ha a lényege igaz. Nos, ezek a cégek olyan mesteremberekből állnak, akiken két dolog miatt akadt meg a szemünk: nagyon jól csinálják a dolgukat és nagyon hozzánk passzoló a mentalitásuk. Ezért is szerepelnek ők a Partnereink listán, és ezért is teszünk ezentúl kirándulást időnként tevékenységi területeikre. Elsőként egy olyan tréning csapatot mutatunk be, a Mercure Consultingot, akik+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció, Munkatárs |
|
Öt hiba, amit legalább Te ne kövess el!
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. április 6. szerda
Sokan vagyunk, akik "rákattantunk" a virtuális közösségekre. Vagyunk jó páran, akik a barátkozás mellett szakmai kapcsolatokat is ápolnak itt, és bizony legtöbbünk sokat hibázik, miközben ezt műveli. Összegyűjtöttünk ezekből a hibákból egy csokrot. Íme:
1, Nyomassuk ezerrel, valakit csak eltalálunk!
Ha a közösségi média stratégiát a számokra alapozod, akkor az a tökéletes receptje a bukásnak. Az emberek gyakran hivatkoznak a Twitter követők, vagy Facebook rajongók számaira, legfőbb bizonyságául annak, hogy eredményes a virtuális ténykedésük. Tegyünk már verge különbséget! Bár a számok fontosak, ezeknek a számoknak a tulajdonságai+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Stratégia, Kommunikáció |
|
Médiaköltésről, első kézből
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. április 13. szerda
Írásainkban gyakran kalandozunk témák, gondolatok között olyan tanulságos jelenségekre vadászva, amelyek érdekesek lehetnek az olvasónak. Ez alkalommal a Magyar Reklámszövetség friss médiapiaci becslését választottuk, amely immár 11 éve adja a legátfogóbb képet kis magyar médiavalóságunkról, szigorúan a pénz oldaláról megközelítve a kérdést. A Szövetség elnökeként évek óta követem nyomon ezt a kivételesen hasznos munkát és tapasztalom a változásokat objektív és szubjektív megközelítésből egyaránt. A 2010-es nettó reklámköltés becslést némileg módosított+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Kommunikáció |
|
Médiapiacról, a Médiapiac.com tudósításában
PéNTEK
írta: Mezriczky László 2011. április 15. péntek
"Alattunk változik a szakma" - ez volt Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség elnökének alapvetése a Napi Gazdaság konferenciáján. Mint elmondta, ebben a helyzetben sok ellentétes percepció és érzés van jelen a szakmában, amitől egyszerre lehet olyan érzésünk, hogy a reklámpiac burjánzik és haldoklik. Ilyen körülmények között, mikor minden változik, elég nagy merészség jósolni.
Számos jól látható új jelenség van azonban. Ezek egyik legfontosabbika a fogyasztók öntudatra ébredése: számos olyan beszélgetést folytatnak, amelyekről a márkatulajdonosok nem tudnak, vagy ha tudnak is, nincs ráhatásuk. Ennek a mobileszközök terjedése és a közösségi terek tágulása ad lendületet.
Mostanra lassan általánossá válik a különböző technológiák valamilyen szintű+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Kommunikáció |
|
Üzlet-e a blog
HéTFő
írta: Mezriczky László 2011. április 18. hétfő
2011-ben ért a csúcsra a blog műfaja a kritikus tömeget tekintve. Ezt nem más állította a minap az MRSZ médiaköltés konferenciáján, mint Uj Péter, az Index főszerkesztője. Ez esetükben azt jelenti, hogy a 2006 körül indított tudatos építkezés és lendületes növekedés után idénre a napi látogatói szám immár magasabb az Index Blog.hu rovatában, mint magán a főlapon. Érdekes tények, melyek számos gondolatot vetnek fel. Először is kijelenthető, hogy a „civil tartalom” tényleg nem pusztán rétegigény, hanem tömegjelenség. A legnépszerűbb blogok napi 30-90 ezer látogatót is vonzanak, akik a műfaj sajátosságai révén nem csak passzív olvasók, befogadók, de véleménymegosztók, beszélgetőtársak+ tovább
|
|
|
|
| (2) | Social Média, Kommunikáció |
|
Ha helyzet van
VASáRNAP
írta: Mezriczky László 2011. május 15. vasárnap
A legtöbb vállalati terv optimista, és nem véletlenül, hiszen egy cég alapítása mögött mindig komoly motiváció bújik meg. Ezek a tervek arra épülnek, hogy a termék jó, a vevő venni akar, a konkurens meg valamiben biztosan mögöttünk kullog. Aztán elindul a cég és haladnak is a dolgok, szerencsés esetben a tervezett tempóban, ritkán még annál is gyorsabban, a leggyakrabban pedig – valljuk be – kisebb-nagyobb döccenőkkel. De haladnak, és ez a legfontosabb. Az üzletmenet szerevezése, fenntartása, az ügyfelek kiszolgálása, az adminisztráció, vagyis a napi rutin könnyen beszippant, leköti az energiákat, és valamelyest óvatlanná tesz. Korábban már írtunk arról, hogy az egyik ilyen tipikus óvatlanság az üzletfejlesztés elhanyagolása, amely a cég jövőjét veszélyezteti.+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikációs kutatás, Kommunikáció, Üzletmodell tanácsadás |
|
Elég a képtelenségből!
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. május 25. szerda
Immár több mint három hónapja tart az az izgalmas játék, amelyet új weboldalunk, egyben médiafelületünk elindításával kezdtünk el. Azt várjuk, hogy választ kapunk számos kérdésre, mely sokakat izgat manapság. Ezek a kérdések itt élnek velünk, és talán azért nehéz megválaszolni őket, mert egyelőre nincsenek meg hozzájuk a viszonyítási pontok. Látszanak trendek: egyre meghatározóbbak a képernyők életünkben; egyre több mindenben szolgálnak mobil eszközeink; egyre felületesebben, ugyanakkor egyre több információt tudunk átfogni, befogadni. És ehhez az információ-tornádóhoz mi is hozzá tesszük a magunkét, előre megfontolt szándékkal, heti rendszerességgel, remélve, hogy kiváltunk valamit. Reakciókat, vitákat, visszajelzéseket, vagy csak egy szimpla „lájkot”. És+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Kommunikáció |
|
Lovak közé a gyeplőt?
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. május 31. kedd
Egy vállalat legértékesebb vagyona a munkatárs. Na, ja, ez az állítás nagyjából annyira vált hiteltelenné az elmúlt években, mint hogy a legfontosabb az ügyfél. Kár, pedig de jó is lenne azt hinni, hogy egy cég küldetése a vevő kiszolgálása, aki aztán pénzt fizet az áruért, amiből fejleszteni, növekedni lehet, és nagyon sok ember megélhetése származhat ilyetén módon a piaci mechanizmusokból. Ám ahogy az ügyfél – valljuk csak be! - a legtöbb cégnél nyűg, probléma, úgy a munkatársak is meglehetősen macerásak. Egyenként még csak-csak megvagyunk velük, de csapatban, csoportban, közösségben erőssé válnak és mindenféle fura erővonalak mentén önálló életre kelnek. Igényeik lesznek, szervezkednek, egyeztetnek, urambocsá pletykálnak, bomlasztva ezáltal az ideálisan,+ tovább
|
|
|
|
| (2) | Employee Branding, Kommunikáció, Kommunikációs kutatás, Munkatárs |
|
Merre tovább, marketing kommunikáció?
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. július 12. kedd
Ki ne hallott volna ilyen kifejezéseket vállalati közösségekben: „marketing duma”, vagy „ez szakmai kérdés, nem marketing…”. Nagyobb vállalati struktúrákban, mondjuk, ahol van külön csapat a vállalati kommunikációt szervezni, sokszor kerül kellemetlen helyzetbe a marketinges kolléga. Alulról, oldalról izélgeti a kereskedő, a termék menedzser, hogy nem jók a számok, nem fogy a termék, nem hoztuk a negyedéves tervet, vagyis „nem jó a marketing”. Nyilván! Stresszeli az ügyvezető, aki lépten-nyomon a konkurencia hirdetésébe, sajtóanyagába botlik, sőt még otthon, a családban is azt hallja, hogy „gyenge a kommunikációtok, papa!” Mérvadó visszajelzés… Nem segít a helyzeten a pénzügyi vezető, vagy éppen az anyavállalati komiszár, aki szerint túl sokat költ a+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció, Marketing, Ügyfél, Social Média |
|
Ha a főnök kommunikál
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. augusztus 16. kedd
Örömmel hallgattam a minap a Beck Györggyel folytatott beszélgetést az egyik rádióadón. Gyuri számomra az együtt végigélt több mint tíz munkás év miatt amúgy is különleges személyiség, az interjú pedig sok mindenről elgondolkoztatott. A Vodafone elnöke ez alkalommal is hozta a tőle megszokott remek teljesítményt és ügyesen kötötte össze cége üzeneteit személyes hitelességével, ismertségével. Büszke voltam rá, hiszen másfél évtizede együtt indultunk el ezen az úton… Ami azonban ennél talán aktuálisabb kérdés, az általában a vállalat vezetőjének, a menedzsment tagjainak szerepvállalása a cég kommunikációban. Ügyesen felépített PR struktúrákat láttunk már, ám manapság mintha ezek is fáradni látszanának. Újabban sok helyen felmerül a közösségi média+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Nagyvállalati konzultáció, Social Média, Kommunikáció |
|
Válság, valóság, világosság
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. augusztus 31. szerda
Egy éve lassan, hogy a Magyar Reklámszövetség egerszalóki Reklámkonferenciáján házigazdaként koccintásra hívtam a hazai kommunikációs szövetségek elnökeit, és felvetettem a szorosabb együttműködés, a közös célok együttes támogatásának ötletét. Mintha megéreztük volna, hogy össze kell állnunk, mert komoly szakmai feladataink lesznek, amiket együtt könnyebb lesz megérteni, megoldani. Újraélesztettük tehát az "Elnökök Reggelije" hagyományát, és tavaly ősz óta rendszeresen megbeszéljük a világ folyását, az aktuális tennivalókat, vagyis másként fogalmazva beszélgetünk egymással. E triviális+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Kommunikáció |
|
Célcsoportokról - kicsit másképp
CSüTöRTöK
írta: Mezriczky László 2011. szeptember 29. csütörtök
Egy konferencia akkor jó, ha általa gondolati morzsákkal lesz gazdagabb az ember. Én egy kisebb cipónyira elegendő morzsát gyűjtöttem magamnak össze a Reklámkonferencián, melyek elgondolkoztattak, meghökkentettek, vagy éppen ötletet adtak. Ilyen volt például az az információ, amely világossá tette, mennyire sablonosan is képes az ember gondolkozni, olyan sémákat követve, melyek helyességéről igazából sosem győződött meg. Konkrétan az döbbentett meg, hogy a reklámozók körében preferált 18-49 éves korosztály valójában mekkora is. Az összlétszámot tekintve még nem is érdemelne szót a dolog (3 milliós populációról beszélünk), ám ha mindebből kiemeljük a fogyasztás szempontjából+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Marketing, Ügyfél, Stratégiai kommunikáció, Kommunikáció |
|
Megint a PR-ról
PéNTEK
írta: Mezriczky László 2011. november 25. péntek
Teljesen jogos és helyes állásfoglalást fogalmazott meg a Magyar PR Szövetség az úgynevezett PR cikkek elburjánzásának káros hatásairól. Való igaz, leértékeli a professzionális PR fogalmát a fizetett cikkek divatja. Elterjedésének azonban okai vannak, melyeket szintén érdemes végiggondolni. Először is a PR cikk minden szereplőnek kényelmes megoldás: reklámköltés-ínséges időkben örül az ilyen bevételnek a média, főleg a nyomtatott, hiszen évek óta egyre kevesebb a reklámra elköltött pénz. Örül a megbízó, mert szöveges üzenete változtatás nélkül jelenhet meg az általa kiválasztott felületeken. Azt most hagyjuk egy pillanatig figyelmen kívül, hogy ez valóban+ tovább
|
|
|
|
| (0) | PR, Stratégiai kommunikáció, Kommunikáció |
|
A király meztelen
KEDD
írta: Mezriczky László 2012. január 31. kedd
Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani. Nagy igazság, ez tartja mozgásban a kommunikációs szakmát. Az állítás persze azt is feltételezi, hogy jók vagyunk, sőt kiválóak, minden megtettünk azért, hogy a portéka versenyképes legyen. Kutattunk, fejlesztettünk, teszteltünk, módosítottunk, és előállt a csoda, a megtestesült mintatermék, amely az emberiség épülésére és szépülésére szolgál. Nincs tehát más hátra, mint ezt a jó hírt kivigyük a piacra, és elkiáltsuk magunkat: „tessék, csak tessék, mi sütöttük, mi pörköltük, mi szabtuk-varrtuk, mi formáztuk, két kezünk terméke, magunk vagyunk rá a garancia!” De szép, és de őszinte is volt annak idején így „reklámozni”. A világ ma már nem ilyen, gyártó és fogyasztó jó messze kerültek egymástól, akár+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Stratégiai kommunikáció, Kommunikáció, PR, Social Média, Ügyfél |
|