Függőségünk története
SZERDA
írta: Mezriczky László 2011. március 16. szerda
Örömmel jelentem, függők lettünk! A saját magunk által hirtelen felindulásból létrehozott, jelenleg általad is olvasott média felület tett függővé! Sosem gondoltuk volna, hogy napi rendszerességgel fogjuk tanulmányozni a web statisztikákat, elemezni a látogatói összetételeket és lelkesen válaszolni a – bevallom – meglepően nagyszámú reakciókra, amelyeket irományaink generálnak. A cél persze ez volt, illetve az, hogy a cégben összegyűjtött tapasztalat, ismeret, ötlet és főleg lelkesedés kijusson a külvilágba és másokat is lépésre, cselekvésre késztessen. Tavalyig ezt jószerivel szóbeszéd, személyes kapcsolatépítés útján igyekeztünk elérni. Sokat segítettek persze a Haszon+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Social Média, Nagyvállalati konzultáció, Ügyfél, Marketing, Kommunikáció |
|
Kütyüvilág
HéTFő
írta: Mezriczky László 2011. február 14. hétfő
Divided Attention Disorder - Mint a GFK nemrégiben tartott konferenciáján a Google hazai vezetőjétől megtudtuk, így hívják azt a jelenséget, amelyről egyre többet hallani, és talán magunk is ide tartozunk: egy perc üresjáratot sem engedünk magunknak, rögtön kütyü után nyúlunk, sms-ezünk, híreket olvasunk, közösségi oldalra ugrunk. Nem véletlen ez a drámai változás, hiszen az okostelefonok teljesítménye húszezerszerese (!) az Apollo úrhajókban használt számítógépekének...
Olyan gyorsan épült tehát be ez a kütyümánia életünkbe, hogy a gazdasági élet szereplői, a marketing is csak kullog az események után. Pedig érdemes foglalkozni a dologgal, hiszen már megfogható tendenciák is látszanak. A médiafogyasztás, a vásárlási döntések is jelentősen átalakultak,+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Nagyvállalati konzultáció |
|
Cég, újratöltve
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. július 26. kedd
Nyárhoz közeledve, vagy éppenséggel az év vége felé sokszor érzi az ember, hogy elfogyott az energiája. Mintha kifogyott volna a tüzelőanyag (Palik szavaival élve a „benya”), egyre nehezebb nekifutni az újabb és újabb feladatoknak. Lecsökken a motivációs szint, a szervezet feltöltődésért, utánpótlásért kiált. Erre találták ki a szabadságot: környezetváltozás, testünk-lelkünk kényeztetése, aktív, vagy éppen passzív kikapcsolódás segít az újabb időszakra való felkészülésben. Ha egy ember teljesen normális igénye ez a fajta energia utánpótlás, miért működne másként egy emberekből építkező, emberektől működő vállalat? Bizony, egy szervezet, egy cég is ki tud fogyni az energiából, amely meg is látszik a teljesítményen, a minőségen. Jó is lenne, ha+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Üzletmodell tanácsadás, Nagyvállalati konzultáció |
|
Ha a főnök kommunikál
KEDD
írta: Mezriczky László 2011. augusztus 16. kedd
Örömmel hallgattam a minap a Beck Györggyel folytatott beszélgetést az egyik rádióadón. Gyuri számomra az együtt végigélt több mint tíz munkás év miatt amúgy is különleges személyiség, az interjú pedig sok mindenről elgondolkoztatott. A Vodafone elnöke ez alkalommal is hozta a tőle megszokott remek teljesítményt és ügyesen kötötte össze cége üzeneteit személyes hitelességével, ismertségével. Büszke voltam rá, hiszen másfél évtizede együtt indultunk el ezen az úton… Ami azonban ennél talán aktuálisabb kérdés, az általában a vállalat vezetőjének, a menedzsment tagjainak szerepvállalása a cég kommunikációban. Ügyesen felépített PR struktúrákat láttunk már, ám manapság mintha ezek is fáradni látszanának. Újabban sok helyen felmerül a közösségi média+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Nagyvállalati konzultáció, Social Média, Kommunikáció |
|
Emberi tényező
VASáRNAP
írta: Mezriczky László 2011. szeptember 18. vasárnap
Ahogyan szaporodnak tapasztalataink és élményeink, miközben egyre több „Cégébresztő” vállalatdinamizáló programot valósítunk meg ügyfeleinknél, úgy válik egyre világosabbá, hogy minden vállalkozás meghatározó sikertényezője nem más, mint maga az ember. Szinte eltörpül emellett az adott cég lényegi tevékenysége, jószerivel rutinfeladatként vesszük át az értéklánc legkülönbözőbb elemeit, majd megérkezünk az egyénhez, és általában ezzel foglalkozunk a legtöbbet. Nem gondoltuk volna, hogy egy karakter, egy személyiség mennyire markáns feltétele annak, hogy a vállalat lendületet tud-e venni, vagy elveszik saját bizonytalanságában, a rengeteg dilemmában. Időbe+ tovább
|
|
|
|
| (0) | Cégébresztő, Nagyvállalati konzultáció, Üzletmodell tanácsadás, Stratégiai marketing |
|